Vissza

SAVE THE KIDS JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓ

Idén is több száz szív dobbant együtt egy cél érdekében

A szokásokhoz híven idén is január utolsó péntekjén került megrendezésre a Save the Kids jótékonysági akció.

Mint minden évben idén is a Club Madlen disco adott otthont az eseménynek.
Célunk az volt, hogy a bulizni vágyó fiataloknak lehetőséget adjunk a szobából való kimozdulásra ilyen hűvös téli estén, a partizásra, ismerkedésre. Emellett még egy nemes célt is szolgálhatunk, ugyanis a belépőből befolyt összeget egy gyermekekkel fogalkozó intézménynek adományozzuk.
Ezt a mára már hagyománnyá vált eseményt kilenc éve Nikola Zoraje álmodta meg, és hozta létre a Save the Kids-et, akivel azóta is együttműködünk.

Idén kis újítással kedveskedtünk, a megszokott techno zene mellett a VIFÓ bulijairól is már jól ismert lemezlovasokkal találkozhattatok a felső stage-en. 21 órától Hard Solo kezdte a bulit és őt követték egészen hajnalig dj Noyz, ILektro és Aadm.

Az esemény hagyományos zenei stílusát kedvelőknek az alsó stage-en adtak lehetőséget a már harmadik alkalommal részt vevő Arrhythmia és a fiatal srácok, akik önként támogatták az eseményt: Sound Master, Nikola D., Kzmr, Dj Walen és Meszi.

A fergeteges hangulat mellett ne feledjük a Dositej Obradović iskolaközpontot, akikre idén esett a választásunk. Ők a támogatásból olyan segítő technológiai eszközöket szeretnének vásárolni, melyek segítségével a fejlődésben korlátozott diákjaik el tudják látni azokat a feladatokat, amelyeket ilyen eszközök nélkül csak nehezen vagy sehogy sem tudnák elvégezni.
TI, bulizó fiatalok, hétköznapi hősökké váltatok péntek este, hozzájárultatok ahhoz, hogy idén több, mint 80.000 dinárral tudjuk támogatni a gyermekek fejlődését.

Jövőre találkozunk, hogy újra egy fantasztikusat bulizzunk és jótékonykodjunk.